Címlap

Victor Hugo: Vieille chanson du jeune temps

Victor Hugo

Vieille chanson du jeune temps


Je ne songeais pas à Rose;
Rose au bois vint avec moi;
Nous parlions de quelque chose,
Mais je ne sais plus de quoi.

J’étais froid comme les marbres;
Je marchais à pas distraits;
Je parlais des fleurs, des arbres;
Son oeil semblait dire: “Après ?”

La rosée offrait ses perles,
Le taillis ses parasols;
J’allais; j’écoutais les merles,
Et Rose les rossignols.

Moi, seize ans, et l’air morose;
Elle vingt; ses yeux brillaient.
Les rossignols chantaient Rose
Et les merles me sifflaient.

Rose, droite sur ses hanches,
Leva son beau bras tremblant
Pour prendre une mûre aux branches;
Je ne vis pas son bras blanc.

Une eau courait, fraîche et creuse,
Sur les mousses de velours;
Et la nature amoureuse
Dormait dans les grands bois sourds.

Rose défit sa chaussure,
Et mit, d’un air ingénu,
Son petit pied dans l’eau pure;
Je ne vis pas son pied nu.

Je ne savais que lui dire;
Je la suivais dans le bois,
La voyant parfois sourire
Et soupirer quelquefois.

Je ne vis qu’elle était belle
Qu’en sortant des grands bois sourds.
“Soit; n’y pensons plus !” dit-elle.
Depuis, j’y pense toujours.

 

 


Felnőtt dal fiatal időkről

Rózsa lépkedett velem
Ott az erdei úton.
Csevegtünk közömbösen;
Miről is? – Már nem tudom.

Hideg voltam és rideg;
És a séta untatott.
Magyaráztam fát, füvet.
Szeme szólt: “Csak ezt tudod?”

Fű kínálta harmatát,
A cserjék az árnyukat.
Hallgatám rigók dalát;
Rózsa: csalogányokat.

Tizenhét évem se volt.
Ő húsz; szeme ragyogó.
Neki csalogány dalolt,
Engem kifütyült rigó.

Rózsa, sudár, mint a nád,
Szederért ágaskodott
Karja fehérsége, – hát –
Akkor rám mégsem hatott.

Patak folyt ott, tiszta, mély,
Mohák bársonya fölött;
A szerelmes szenvedély
Ott aludt a fák között.

Cipőt vetett Rózsa, hogy
Lábacskáját fesztelen
Vízbe mártsa, – s én sehogy
Nem láttam, mily meztelen.

Sétánk aztán csendbe` folyt;
Nem tudtam mit mondani.
Néha láttam rajt` mosolyt;
Hallottam sóhajtani.

Szépségét nem láttam én.
És ő szólt: “Fonák dolog;
Feledjük!” – De én szegény
Folyton csak rá gondolok.

Fordítás: Gyimóthy Gábor,

Zürich, 1983 X. 24