Címlap

Edgar Allan Poe: Alone

Edgar Allan Poe

Alone

From childhood’s hour I have not been
As others were – I have not seen
As others saw – I could not bring
My passions from a common spring.
From the same source I have not taken
My sorrow; I could not awaken
My heart to joy at the same tone;
And all I lov’d , I lov’d alone.
Then – in my childhood – in the dawn
Of a most stormy life – was drawn
From ev’ry depth of good and ill
The mystery which binds me still:
From the torrent, or the fountain,
From  the red cliff of the mountain,
From the sun that ‘round me roll’d
In its autumn tint of gold –
From the lightning in the sky
As it pass’d me flying by –
From the thunder and the storm,
And the cloud that took the form
(when the rest of Heaven was blue)
Of a demon in my view.

 

 

 




Egyedül

Gyerekkorom hajnalától
Különböztem bárki mástól.
Másképp – mint ahogy más látott,
Néztem s láttam a világot.
Örömöm is másban telett
És más okozott gond-terhet.
S ha szerettem – ezt és amazt –
Csak egyedül szerettem azt.
S már kirajzolódott korán
Vad életem, melynek során
Minden mélység – jó, rossz között –
Rejtélye rám béklyót kötött:
Források áradó sodra,
A hegyekben vörös szikla,
És a nap, mely sugarat ont
S őszi aranyfényébe vont. –
Ès a villám, zord ég alatt,
Amint fölöttem elhaladt. –
Az égdörgés és a vihar
És a felhő, mely oly hamar,
Hogyha úszott a kék égen,
Gonosz szellemnek tünt nékem.

Fordítás: Gyimóthy Gábor,

Zollikerberg, 1999 V. 9.