Köszöntöm honlapomon
Bemutatkozás
Bemutatkozás
1936 óta létezem. Falun nőttem föl 15-éves koromig. Voltam kőfaragó inas, aztán lettem műszerész iparitanuló. Az innsbrucki magyar gimnáziumban érettségiztem. Aztán voltam a zürichi ETH-n (megfelel a magyar Műegyetemnek), ahol gépészetet tanultam. Aztán jártam az ulmi híres (és hírhedt) HfG-re (Hochschule für Gestaltung), ahol ipari formatervezést tanultam. Foglalkoztam egy darabig textilminta tervezéssel is, majd elkezdtem nyelveket tanulni. Akkor már a német nem okozott gondot. Az angolt erőltettem először, aztán a franciát, az olaszt, a japánt. Már Magyarországon (1956 előtt) tanultam egy kicsit latint, oroszt, spanyolt. Mégis: idegennyelv-tudásom – mondjuk a németen és az angolon kívül – szóra sem érdemes ! Viszont a nyelv-tanfolyamaimon rádöbbentem a magyar nyelv hihetetlen előnyeire és értékeire. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy beleszerettem a saját anyanyelvembe.
Nyelvlecke
Nyelvlecke
Egyik olaszóra sodrán,
Ím a kérdés felmerült:
Milyen nyelv a magyar, s hogy hát
Európába hogy` került ?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak ezt itt:
Ember, állat hogy` halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépkedek.
Miért mondom, hogy botorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogyha rohan,
Nem üget, de csörtet -- és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Mért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés sem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál ,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér.
Más nyelven hogy` mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, ami suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik .
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog ,
Hogy mondod ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz --
Itt kóvályog, itt ténfereg.
Franciául hogy` van ez?
S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul vagy vonul,
Vagy hömpölyög , s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, mért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet ...!
Gyimóthy Gábor
Firenze 1984. X. 12.
Fenti vers a Tillárom-versek és a Versek és gondolatok című kötetekben található.