Szó a szélhez
Szó a szélhez
Tajtékot korbácsolt vízből a szél,
S azt hittem, belőlem szíjat metél !
Süvöltve, tombolón nekem futott,
Szikrázva szórt szemembe homokot.
Jól van szél, itt állok, játszhatsz velem !
Hatalmas uradnak azt üzenem:
Látom a kihívást, elfogadom !
S amit most hallasz, szent fogadalom.
Lábamat megvetem e partokon.
Lépésről-lépésre meghódítom.
Kifújná alólam ezt a talajt,
El innen engem már azzal se hajt !
Már most, mint kőszikla, kemény vagyok.
Később majd fémekké átolvadok,
S én játszom veled, mint vízzel a hal.
Enyém lesz a legszebb áramvonal !
Meséld el uradnak, nem tágítok.
Elmúltak azok a régi napok,
Mikor még tetszésszerint lökdösött,
S barlangban bújkáltam férgek között.
Ilyen vagyok, mert ő bánt így velem.
Mondd meg, hogy ezt neki köszönhetem.
Mondd el, hogy dühös rá mégsem vagyok.
Terveim nagyok csak ! – Nagyon nagyok ...
Mondd meg, hogy csikland csak bármely veszély.
Arra, hogy ő győzzön, nincs több esély.
Hasztalanná válik minden csele,
Legföljebb percekre nyerhet vele !
Mondd meg, hogy lábaim nőnek, -- nagyok,
Melyekkel a tengerbe gázolok,
Átmegyek azon és túl a vizen,
Ami az övé még, mind elveszem !
Vívom a kegyetlen harcot vele,
Amíg csak el nem áll lélegzete.
Kacagásomat aztán viheted,
Ha akkor leszel még, s tetszik neked.
Ne hidd, hogy hencegek, mindezt tudom !
Enyém a pálma – s az aggodalom,
Hogy amit teremtek, engem rekeszt,
S velem teszi majdan, ugyanígy, ugyanezt ...
Gyimóthy Gábor,
Firenze, 1984 X. 17.
A fenti vers a Versek és gondolatok című kötetben található.