Nyelvkritika

Várok a jelre

Várok a jelre, mely valahonnan,
Itt valahol már jön ma elénk,
Félve, kíváncsin, tompa reménnyel,
Messze az űrből küldve felénk.

Mert valahol már készek a lények
S adva keresnek kapcsolatot.
Nem csak a kéklő semmibe néznek,
Nem csak a más jeleit lesik ott

Harsona adná hírül a földön,
Hogyha befutna a várt üzenet:
Más bolygón is zajlik az élet,
Öltve sugárzó képzeletet!

Mért nem küldjük szerte a térbe
– még mielőtt ideérne a hír –
Büszkén azt, hogy lét van a földön,
Mely dicsekedni már maga bír ?

Mert az erőnk csak arra irányul,
Hogy letiporjon embereket,
S egymás házát véve irányul
Gyárt hihetetlen fegyvereket?

Vagy mer´ a fösvény, szűkkörű érdek
Szelleme minket a földre szorít,
És a haszonvágy csalfa világa
Kishitűség mocsarába borít?

Attól félünk – nézve az égre,
S küldve az űrbe bűvjeleket,
Nem lennénk már régen a földön,
Hogyha betoppan a várt felelet?

Hol van a vallás, oly csoda hittel,
Melyet a bölcs és a dőre követ?
Mely ha kívánta, hívei raktak
Félezer évig kőre követ?

Hol van a vallás, mely millióknak
Vad bizalommal oly hitet ad,
Mely az időt letaszítja a trónról
S rak tudományhű templomokat?

Várok a jelre, mely valahonnan,
Itt valahol már jön ma elénk,
Félve, kíváncsin, tompa reménnyel,
Messze az űrből küldve felénk.

Mert valahol már készek a lények,
S adva keresnek kapcsolatot.
Nem csak a kéklő semmibe néznek,
Nem csak a más jeleit lesik ott ...

Gyimóthy Gábor

Bagno di Romagna, 1984 VIII. 25.

A fenti vers a Versek és gondolatok című kötetben található.